Nagyböjt 2. vasárnapja – 2026. március 1.
A Püspöki Kar múlt vasárnap felolvasott körlevele szerint a mai napon gyűjtünk kárpátaljai testvéreink támogatására. Az adományokat a bejárat melletti két álló perselybe lehet dobni. Az átutalási számlaszám a hirdetőtáblán megtalálható.
Holnap, hétfőn, plébániánk szentségimádási napján, reggel fél 8-kor lesz szentmise, majd 12 órától 16 óráig csendes szentségimádás, illetve 16 órától szentóra. Kérjük, aki tud jönni, iratkozzon fel a sekrestyében.
Március 3-án, kedden, este ¾ 7-től dicsőítő szentségimádás lesz, utána kiscsoportos beszélgetésre lesz lehetőség.
Egri László folytatja a Jelenések könyve magyarázatát március 4-én, szerdán, 18 órakor a plébánia hittantermében.
A „Felsőkrisztinavárosi esték” következő vendége dr. Fodor Réka, az AFRÉKA alapítvány vezetője lesz, aki a közép-afrikai misszióról, orvosi élményeiről, a kórház- és iskolaépítésről, az afrikai kereszténység helyzetéről beszél előadásában. Az előadás és az azt követő kötetlen beszélgetés március 12-én, csütörtökön, este ¾ 7-kor kezdődik a Közösségi Házban.
Nagyböjt péntekjein délután ¼ 6-tól keresztutat imádkozunk.
Szombatonként az esti szentmise után vesperást imádkozunk.
A nagyböjti tartós élelmiszer gyűjtés időpontját helyesbítjük: március 15-22. között kerül rá sor.
Urnatemetőnk a mai napon 13 óráig látogatható.
